2016-ban volt az utolsó, nagy NOS Collection divatbemutató.

Egyre erőteljesebben éreztem magamban a változást…

Kreatív ember vagyok, vagyis alapvetően álmodozó típus. Ha nem lennék az, nem tudnék alkotni. Introvertált személyiség vagyok, vagyis inkább befelé forduló típus, olyan, aki jó sokáig érleli magában a gondolatokat. Szívesen kalandozom egyedül, rengeteget agyalok, elemzem a dolgokat, megfigyelek, és csak hosszas mérlegelés után mondom ki a véleményemet.

Talán ezért volt az, hogy hosszú ideig csendben voltam. Érleltem magamban mindazt, amit láttam, hallottam, olvastam. Lassan csiszolódtak olyanná az impulzusok, tapasztalatok és gondolatok, amivel már úgy éreztem, lehetne kezdeni valamit.

Miután közel két évtizeden át alkalmi ruhákat csináltam,( és bár ez a tervezés csúcsa, vagyis ebben tudja leginkább kiélni a kreativitását egy tervező,) éreztem, hogy ezt lassan el kell engednem.

Ez volt az egyik indikátor. A másik pedig az, hogy a ruhatervezés mellet mindig is dolgoztam stylistként. Hol újságoknak (pl. Hamu és gyémánt magazin, Flair magazin); 4 éven át voltam a Fashion for women magazin divatszerkesztője, majd művészeti vezetője; személyi stylistként is sok munkám volt, és több, mint 10 éve tanítok is stylistokat a Budapesti Divatiskolában. Azt tapasztaltam, hogy nagyon nehéz itthon olyan egyszerű, letisztult ruhadarabokat vásárolni, amik egy ruhatár alapjait képezhetik.

Mindezekből kezdett lassan kitisztulni a kép. Egy olyan kollekció megalkotása kezdett motoszkálni a fejemben, ami “must have” darabokból áll.

 Aztán (újra) megjelent az életemben Kati. Régóta vásárolt tőlem ruhákat, és mindig érdeklődéssel hallgatta gondolataimat. Így volt ez akkor is, amikor meséltem neki a bennem körvonalazódó tervekről. Nagyon tetszett neki a koncepció, úgyhogy egyre többet beszélgettünk róla. Bennem jellemzően kettősség dolgozott, mert egyrészről hihetetlen nagyratőrő elkézeléseim voltak és sokszor a valóságtól kissé elrugaszkodott dolgokat vizionáltam; a másik énem viszont roppant szkeptikus volt, bizonytalan és mondhatni önbizalomhiányos. Kati más, mint én: racionális és roppant gyakorlatias, de ennek ellenére,- vagy pont ezért- meglátta az egészben a lehetőséget, és azt mondta: “Vágjunk bele!”

2017 már az új koncepcióról szólt. Hónapokon át folytak az előkészületek: név, arculat, anyagok, fazonok, kollekció, gyártás, ruhák és még számtalan kisebb-nagyobb dolog, amit mind-mind meg kellett oldani ahhoz, hogy elindulhassunk. Valahol mindketten maximalisták vagyunk Katival, és azt szerettük volna, hogy minden tökéletes legyen. Rengeteget dolgoztunk!

És akkor most eszembe jut néhány apró sztori…

…Például amikor Zsuzsinak, a varrónőnknek kezdtünk az agyára menni azzal, hogy csak a No1-es, fehér ingünkből kb. 36 mintadarabot kellett levarrnia, mert hol az anyagot nem éreztük tökéletesnek, hogy a fazot illetően voltak kisebb-nagyobb gondjaink. Ebből kifolyólag Katinak és nekem az elkövetkezendő 10 évre van fehér inge. 😉 És ez csak egy fazon az 50-ből! 😉

….Vagy amikor februárban még nem volt helyünk (márciusra terveztük a nyitást).

 Ennek az volt az oka, hogy nagyon sokat vaciláltunk azon, hogy hol legyünk. Kati utcai frontú üzletet szeretett volna, én a lakás-szalon mellett kardoskodtam. Aztán február közepén kétségbeesve hívtam Katit, és végül meggyőztem az én álláspontomról. Két nap múlva ott álltunk a Lisznyai utcában és aláírtuk a szerződést. Mikor kimentünk, Kati ennyit mondott: “Remélem tisztában vagy azzal, hogy mostantól munkaköri kötelességed az álmodozás?! Az, hogy nekem hetek óta jöttél az irreális elképzeléseiddel, hogy te egy villát képzelsz el, terasszal, meg zsalugáterekkel (hahaha), és akkor most itt állunk a Naphegyen egy villa előtt, aminek saját terasza van, meg még zsalugátere is, és ez lesz a szalonunk! Na ezt nem hiszem el!” És azóta is imádjuk ezt a helyet! Az ősfás kertet és annak csendjét, az épület különleges miliőjét, a régi rézkilincseket, a kávézásokat és pezsgőzéseket a teraszon, a ruhapróbákat, beszélgetéseket, partikat ezek között a múltidéző falak között…

…Vagy amikor rájöttünk, hogy egyetlen varrónővel nem tudjuk kivitelezni az elképzelésünket, és kell találnunk egy varrodát. Ezért képesek voltunk a fél országot körbeutazni, meg körbetelefonálni, mikor is végül a sok csalódás után bátorságot merítettem és elmentünk ahhoz a céghez, amiről nem hittem, hogy elvállalnak minket. És láss csodát: hozzánk hasonló lelkesedéssel mondtak igent, így kezdődött az együttműködésünk a Kézművel!

…Vagy amikor Évivel -aki a mai napig ugyanazzal a hihetetlen lelkesedéssel és óriási mosollyal áll mellettem és segít mindenben (Köszi Évi! <3 ) a kis Mini Morissal furikáztunk körbe-körbe a városban és próbáltunk mindent elintézni, meg az utolsó centiméterig megtölteni az autót, és közben rengeteget nevettünk! 🙂

…Vagy amikor heteken át keresgéltük a megfelelő és mindannyiunknak tetsző kanapét a szalonba. (3 nő esetében ez nem olyan egyszerű! 😉 ) Végül megtaláltunk a neten, de Debrecenig kellett mennünk érte, úgyhogy kalandosan jutott el hozzánk.

…Az első fotózás, ami bár csak próbának indult, mégis ebből születtek meg a NOS Simple ikonikus képei… Panna lányommal! <3

Hihetetlen lelkesedéssel csináltuk a dolgokat! Nagyszerű kis csapatunk is lett lassan, csupa olyan ember, akiknek a támogatása nélkül nem igazán jött volna létre ez az egész!

Most is nagyon jó érzés visszagondolni a kezdetekre!

Persze az élet nagy rendező, és a márciusi nyitást májusra kellett eltolnunk, de ennek is meg volt az oka: 2018 május 3-án, hónapra pontosan 20 évvel az első NOS Collection üzlet megnyitása után ott álltunk a szalon teraszán, rengeteg csodálatos emberrel körülvéve és útjára indítottuk a NOS Simple-t! <3 <3 <3

Tudom, hogy ez most kissé szentimentálisan hangzik, de ott és akkor azt gondoltam, hogy ha az ember mer nagyot álmodni, és hisz az álmaiban, akkor azok igen is valóra válhatnak! Fantasztikus érzés volt! Ugyanakkor tudom azt is, hogy sosem fogom tudni meghálálni mindezt azoknak, akik hittek bennem, mellém álltak és segítettek abban, hogy megvalósulhasson mindez!

 Köszönöm!

Igyekszem tovább álmodni…

Nagy Orsolya