Egy elfogult anya vallomása arról amire/akire a legbüszkébb. 😉 <3 <3 <3
Tegnap volt a 19. születésnapja. <3 <3 <3
Papírforma szerint már felnőtt nő, de nekem mindig az én kislányom marad. <3 <3 <3
(Még sok <3 lesz! 😉 Soory 😉 )
Tudom, sokak számáratalán furcsa, hogy a lányomról írok, aki a NOS Simple egyik arca, de akkor biztosan sokak számára még furcsább, hogy az apukája pedig a fotós (Miklóska Zoltán), aki a gyönyörű képeinket készíti. (És még tetőzhetem a dolgot azzal, hogy néha én vagyok a sminkes, a fodrász és a stylist is. 😉 Mondhatnánk, hogy “családi sufni tuning” 😉 , de annál azért komolyabb ez az egész.
Panna beleszületett ebbe az egészbe, és valahol kódolva volt, hogy részt is fog venni benne.
Már egészen kiskorában nagyon kreatív volt. Alaposan megfigyelte például, mikor egyszer éppen az új kollekciót terveztem, megkérdezte mit csinálok, aztán elvonult és egyszer csak előállt egy nagyon hasonló rajzzal, csak közölte velem, hogy jobb lenne ha nem felejteném el, hogy cipő és kalap is kell a szettekhez. 😉
De leleményessége jól megmutatkozott, mikor egy műanyag doboztetőből csinált magának laptopot . Rengeteget rajzolt, meg alkotott és mindig nagy érdeklődéssel szemlélte a világot.
(Sokszor éreztem azt, hogy olyan, mintha magamat látnám.)
A divatbemutatókon is rendszeresen ott volt és kiváncsian figyelte a backstage-ben sürgő-forgó modelleket és boldogan jött ki velem a fináléban.
Teljesen természetes volt neki ez a közeg, otthonosan mozgott benne, de hát tudjuk, hogy a vér nem válik vízzé. 😉
Néha nyúzott azzal, hogy szeretne modellkedni majd, de erről igyekeztem lebeszélni.
Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy felnőtt. 15 éves gyönyörű nagylány lett belőle, és 2016-ban, az utolsó nagy NOS Collection divatbemutatón “bedobtam a mélyvízbe” , és a fináléban olyan modellekkel vonult végig a kifutón, mint Epres Panni, Rábaközi Andi, Ganna Smugilyova, Balogh Nóri és Csizmadia Gréta. Persze zavarban volt, de tündökölt, és én nagyon büszke voltam rá! <3
Aztán jöttek sorra a fotózások, bemutatók, Panna szerette csinálni (nem kényszerítettem 😉 )és mire megszületett a NOS Simple, számomra egyértelmű volt, hogy Panna lesz az egyik arca.
Panna kisbabának is szép volt, meg gyereknek is, de gyönyörű nővé érett. Ami viszont igazán különlegessé teszi , az a természetessége. Szerényen és alázattal sajátította el mindazt, amit mára megtanult a modellkedéssel kapcsolatban. Többször megkérdezte, hogy csak azért lett-e ő a NOS Simple arca, mert a lányom? A válaszom mindig ugyanaz volt: ha nem lennél alkalmas rá, akkor nem lennél az.
Igen, biztosan elfogult vagyok, hisz én vagyok az anyja, de azt gondolom jó döntés volt.
Mára már megtanulta, hogy amikor dolgozunk, akkor nincs kivételezés.
Nekem ő múzsa, inspiráció és a lányom.
Most pedig fotósnak készül (vajon ezt honnan örökölte? 😉 ).
Kipróbálja milyen a másik oldalon állni.
És ebben is tehetséges.
Én pedig büszke.
Boldog születésnapot Angyalkám! <3 <3 <3
Anya
Fotók: Miklóska Zoltán
Modell: Miklóska Panna Mína