Gondolom mindenki unja már ezt a szentimentális “valóraváltálmok” témát. 😉

Valóban sokszor kissé “nyálasak” ezek a szövegek, meg talán túl sok rózsaszín cukormáz került rájuk, de akkor is hiszek az álmaimban és abban, hogy valóra tudom váltani őket! Másrészt pedig: munkaköri kötelességemmé tették. 😉

Persze emiatt sokak fejében valószínűleg az a kép alakulhatott ki rólam, hogy én egy ilyen kis álmodozós, “romi” kis fruska vagyok…

 Nos, akik viszont közelebbről ismernek, most ellentmondást nem tűrően megcáfolnák ezt! 😉

Pedig én azt gondoltam , hogy kedves vagyok! 😉

De aztán kiderült, hogy nem. Max. k…. kedves! 😉

Történt ugyanis, hogy nem sokkal a szalon megnyitása után volt Kati, az üzelttársam születésnapja. Tudni kell, hogy ő aztán tényleg nem egy rózsaszín csaj, és nagyon nem kedveli a szentimentális dolgokat. Ennek ellenére, -vagy pont ezért- Évivel úgy döntöttünk, hogy meglepjük. Nem volt egyszerű feladat, elég sok fondorlat kellett hozzá, de végül a “halaszthatatlanulfontosdolgokatkellmegbeszélnünk” szöveggel be tudtuk csalni a szalonba. Mit sem sejtve érkezett meg, és persze szokásához híven fontoskodva telefonált. Mi Évivel, mint két kisgyerek, lelkesen készítettük elő a meglepetést. Mikor végre letette a telefont, mi bevonultunk a tortával és még énekeltünk is neki! Legnagyobb meglepetésünkre, -valószínűleg annyira váratlanul érte ez az egész felhajtás- teljesen elérzékenyült! 🙂

Aztán persze elkezdtünk pezsgőzni, beszélgetni, ünnepelni Katit és magunkat, hogy mennyire ügyesen elindítottuk a NOS Simple-t! <3

Szó szót követett, rengeteget nevettünk, aztán persze elkezdtünk beszélgetni a cégről, hogy milyenek a visszajelzések, mit csináltunk jól, vagy rosszul, mit kellene másképp csinálni, meg persze röpködtek az ötletek. Hamar egy laza kis brainstorming-gá alakult a dolog. Szóba került többek között az is, hogy én, mint tervező mennyire legyek hangsúlyos ebben az egészben, mennyire kerüljek előtérbe, mennyire kell, hogy rólam (is) szóljon ez az egész. Mindannyian elkezdtünk példálózni, mindenféle brand, meg tervező nevével dobálózni, mind nemzetközi, mind magyar vonatkozásban.

Tulajdonképpen arról folyt a beszélgetés, hogy mennyire határozza meg egy tervező személyisége a brandet.

Én mondtam, hogy szerintem nagyon is befolyásolja, de ez a mi esetünkben nem gond, bevállalom a szereplést, mivel “Én kedves vagyok”.

Na abban a szent pillanatban, mikor ez a mondat elhagyta a számat, mindkettőjükből kitört a röhögés! De olyan szinten, hogy csapkodták a térdüket, folytak a könnyeik és vagy 20 percig nem is bírták abbahagyni! Közben néha felbugyogott belőlük a “kedves” szó, és közben ujjal mutogattak rám!

Eleinte értetlenül néztem az egész jelenetet, aztán próbáltam kimagyarázni a dolgot, és meggyőzni őket arról, hogy én tényleg kedves vagyok, de aztán láttam, hogy minden fáradozásom teljesen hiábavaló, így én is velük röhögtem – magamon.

Mikor végre nagy nehezen abbahagyták, megkérdezték, hogy tényleg komolyan gondolom-e azt magamról, hogy kedves vagyok, mert szerintük maximum k…. kedves!!! 😀 😀 😀 Majd Meryl Streephez hasonlítottak Az ördög Pradat visel című filmből. Köszi! 😀 (Persze kicsit azért büszke vagyok arra, hogy hozzá hasonlítottak. 😉 El is kezdtük forgatni Az ördög NOS-t visel című filmünket, melynek természetesen én vagyok a főszereplője. 😉 😉 😉  )

Azóta persze ez a kifejezés szállóigévé vált a cégen belül.

Én pedig elfogadtam, hogy sokak számára nem csupán szimplán vagyok kedves. 😉 😉 😉

Ez van. 😉

Nagy Orsolya